Puszta Sándor: Betlehemi éj

A hold beszűrt a kunyhórepedésen,

Ezüst halmot hintett szerte szépen.

A glória már fényes messze zengett.

Elaludtak. Szendergett a Gyermek.

Mária édesen, a bölcsőre hajolva,

József, az ács, s fejénél a szalma.

Aludt a csacsi és a hű ökör.

Ez éjjel nem riadt egy kutya se föl.

Bogrács alatt a tűz, csuporban a tej,

A fák, a bokrok, mind. És száz virágkehely.

Aludt a jószág. A tágas gádorok.

A mindig virrasztó csordapásztorok.

Egy kis bari, tán álmán, bégetett.

Sóhaja gyapjak tavába veszett.

Aludt a ház. A csend. A kispatak.

Háztető a nád. S a ház előtti pad.

Aludt a szerszám, a szíj, ostoron a nyél.

Gyalogúton, állva, elaludt a szél.

Gyöngyháztollú szárnnyal mind, a madarak.

Aludt az éj is, egy nagy fa alatt...

A glória már csak szinte zümmögött,

Mint a hold zenéje alvó fű között.

A Hűség virraszt csak

Léptét hallani,

Hogy ébren legyen itt

Mindig valaki...

Ősi ír karácsonyi áldás

Hogy kerüljön el minden szenvedés,

hogy előtted az út már csak rózsát teremjen,

hogy bánat könnye sose hulljon szemedből,

hogy ne látogasson meg a fájdalom,

mindezt, nem, mindezt nem kívánom neked.

Hisz nem füröszthet-e tisztává a könny,

szíved nem nemesedhet-e a szenvedésben,

amennyiben fájó ínséged ajtót nyit előtted

Mária és a Gyermek közösségébe

és Rád terül gyöngéd mosolyuk csillagfényes palástja?

Sokkal inkább azt kívánom neked,

hogy hálás szívvel tudj emlékezni mindig

arra, ami jó csak volt az életedben,

hogy bátran álld ki a próbát,

ha a kereszt súlyosan nehezedik vállaidra,

és ha az elérendő csúcs egyszerűen

elérhetetlenségbe burkolózik,

sőt a remény sugara is kihunyni látszik,

azt kívánom, hogy növekedjék benned Isten adománya,

és a nehéz években is segítsen neked

fölvidítani szeretteid szívét,

hogy legyen melletted mindig valaki,

aki méltó, hogy barátnak nevezd,

aki táplálja bizalmad, amikor megfogyatkozik benned
a fény és az erő,

hogy segítségével dacolni tudj a viharokkal,

és mégis felérj a magasba!

Akár örömben, akár szenvedésben sugározzon be

az emberré lett Istenfiú kedves mosolya,

és Őt mindig oly forrón szeresd,

amint azt hozzád hajló jósága kívánja Neked!

Quem pastores laudavere…


Kit sok boldog pásztor dicsért,
hallván angyal égi hírét,
félni többé nincsen miért,
itt a megtartó Király!

Bölcsek őhozzá indultak
csillagfényes, messze útnak,
s drága kinccsel térdre hulltak,
itt az újszülött Király!

Vigadj lelkünk, Máriával!
Zengjünk mind a menny karával,
hála édes dallamával
Jézusunknak glóriát!

Ő az élet és üdvösség.
Ünnepeljük földre jöttét,
Krisztust, Isten egyszülöttét,
áldja szívünk boldogan!


(XVI. századi latin ének)

Szabolcsi Erzsébet:

Két haiku


Kint fehér hóval
bent meleg szeretettel
készül a szent éj....

Csengõ szól. Csendes
örömmel nyitok ajtót.
Felzeng az ünnep.

Minden kedves olvasónak áldott, békés karácsonyt kívánok szeretettel!

(Ide még 24., 25., 26. és 31-én érdemes benézni, aztán egy évre elmegy aludni.

Tudom, ezek a napok már nem advent, de ezeket még muszáj :)

Áprily Lajos:

Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény -

kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,

csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?

Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?

Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? -

kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,

karácsonyi koldus-kezem.

Pilinszky János:

A fényességes angyal is

Emlékezés egy világháborús karácsonyra

Az égbolt elsötétedett.

S akár a végitélet

zord fellege tört volna ránk,

a föld is oly sötét lett.

Gyermekszívünk is oly nehéz!

A házak és a kertek,

az egész törékeny világ,

éreztük, velünk reszket.

Aztán a roppant csöndön át

puhán és észrevétlen,

a hangtalan meginduló

és puha hóesésben,

akár a fényes pelyhek is

vigyázva földet értek,

a fényességes angyal is,

ő is a földre lépett.

Angelus Silesius:

Karácsonyi párversek

Emberré lett az Úr, szalmán kapott helyet,

Hogy széna-szalma én már soha ne legyek.

Alázat s gyermeki lélek mily szent dolog!

Kik látták az Urat elsőnek? - Pásztorok.

Azt mondod, hogy a Nagy kicsinnyé nem lehet,

S a porszem képtelen felfogni az eget?

Nézd a Szűz gyermekét! A szűk bölcsőt tekintsed:

Benne a föld s az ég és száz világ pihent meg.

Bizony a szíved is kicsi jászol, ha lenne,

Újra jönne az Úr, s Gyermekként megszületne.

Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben,

Elvesznél, ha nem jönne el a szívedben.

(Sík Sándor fordítása)

Szélyes Sándor - Székely Karácsony

Hóba temetkezett csíki havasokon,

Áron - egymagában - fenn a Madarason
- Uram, - fohászkodik - Fiad megszületett,

Karácsony este van...Hogyha megteheted,

Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot,

Jutass nekünk is egy kicsi boldogságot.

- Hallottalak, Áron, de nem mondtad kinek?

- A népemnek, Uram, szegény székelyeknek.

Az Úr kicsit hallgat, majd így szól: Te Áron!

Jókedvemben kaptál...legyen úgy...nem bánom.

De még mielőtt a kérést teljesítem,

Valamit meg kéne magyarázni nekem:

Én a székelyekről hallottam eleget,

Mondtak már rólatok hideget, meleget...

Tudom - hívők vagytok -, sokat imádkoztok,

De szidásomban is világelsők vagytok.

Hallom, magatokat székelynek valljátok,

S kiválasztott népem neveit hordjátok:

Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid,

Az egész Biblia - vissza Ábrahámig...

Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem,

Hogy Csicsó - Názáreth, s Ditró - Jeruzsálem.

Aztán - ha jól értem - magyar a beszéded,

S mégis a székelyek boldogságát kéred...

Miféle náció, ha a nyelve magyar?

- Ó, Uram, - szólt Áron - a székely is magyar,

Csak egy kicsivel több. Igaz, hogy nem sokkal,

De több! Legalább úgy három vagy négy fokkal.

- Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázzban,

Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,

Megkondult Csíksomlyó máriás harangja,

S szelíd korholással szólt az Úr hangja:

- Jól van, Áron fiam, és most tartsunk rendet:

Ez a "kicsivel több" megmagyaráz mindent.

Én megértettelek, és most érts meg te is:

Kicsit ezért több a szenvedésetek is.

Nagy Gáspár

Hótalan a hegyek inge

Ez a tél még megváltatlan,

nincs rá mentség; fehér paplan,

se hó, se hold nem világol -

amíg fölragyog a jászol

hordjuk szívünk szakadatlan,

kormos arcot száz darabban,

nincs ajándék, semmi tömjén -

rí Boldizsár, Menyhért meg én.

Az indul el akaratlan

kinek angyala jelen van,

hótalan a hegyek inge -

el kell érnünk Betlehembe!

Advent 3. vasárnapja

Laetare - az örvendezés vasárnapja


Garai Gábor: Jókedvet adj

Jókedvet adj és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc, vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.

S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő s folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jó kedvet adj, Uram!

Babits Mihály: Halavány téli rajz

Milyen fehér csöndesség ez!

Messze házunk télben ül.

Gyere az ablakhoz, édes!

Csókolj meg és nézz körül!

Süt a nap, elállt a hó már,

mégis pelyhek hullanak:

puhán, halkan, pehelymód száll

pillanat és pillanat.

Gyere, édes, az ablakhoz,

tekints szét az udvaron!

Nézd, a friss, a lágy, a vaskos

szőnyegen még semmi nyom!

Csak a kis szolgáló lába

rajzolódik halavány,

s elvész, mint a Szaharába

egy zarándok karaván.

Szalma közt fagyottan áll a

kert füzes mélyén a kut

intve dermedt jégszakálla

hogy az év, mint óra, fut.

Jertek apró, jertek sűrű

pillanatok pelyhei

jobban mint e szalmagyűrű

szívünk kútját védeni.

Milyen furcsa füstünk árnya

a túlsó tető haván:

mintha távol emlék szállna

rokon szívbe tétován.

Ki gondolhat ránk e csöndben,

míg körülvattáz a hó?

Titkos lánc nyúl át a földön

összekötve aki jó.

Horváth Ferenc: KARÁCSONYKOR

Karácsonykor mindnyájan kis angyalkák vagyunk,

s rózsaszín szaloncukorrá préseljük magunk.

S vagyunk mérhetetlen tálcán roppant bejglihegy,

s gyertyaláng, mely csillagszóró-szikrával elegy.

Karácsonykor vagyunk persze számtalan egyéb,

például sült halszelet, mely várja, hogy egyék.

S hintaló a fenyő alatt, szépen csomagolt,

s szív, mely olyan óriási, mint a telihold.

S vagyunk a borleves-idő, míg kortyolgatunk -

de karácsonykor legfőképpen angyalkák vagyunk.

Weöres Sándor

Szembe fordított tükrök

Örömöm sokszorozódjék

a te örömödben.

Hiányosságom

váljék jósággá benned.

Egyetlen parancs van,

a többi csak tanács:

Igyekezz úgy érezni,

gondolkozni, cselekedni,

hogy mindennek

javára legyél.

Egyetlen ismeret van,

a többi csak toldás:

Alattad a föld,

fölötted az ég,

benned a létra.

Szent-Gály Kata:

A kegyelem pillanata

Isten átmegy a világon
akkor is, ha nincs Karácsony.

Néha megáll – csend a csendben –
hogy sorsára fölszenteljen

szántóföldet: legyen bátrabb,
mikor a nagy ekék járnak,

tengervizet: hamar forrjon
benne össze a hajónyom,

kismadarat, hogy a szárnya
készüljön a magasságra,

hogy a kő, mit összezúztak,
útja legyen taposóknak, -

csendesülj le, hogy megértsed,
mire szentelt az Úr téged.

Juhász Gyula:

Rorate


A kéklő félhomályban

Az örökmécs ragyog,

Mosolygón álmodoznak

A barokk angyalok.

A gyertyák rendre gyúlnak,

A minisztráns gyerek,

Mint bárány a mezőben

Csenget. Az árny dereng.

Hideg kövön anyókák

Térdelnek. Ifju pap

Magasba fölmutatja

Szelíden az Urat.

Derűs hit tűnt malasztját

Könnyezve keresem.

Ó gyönyörű gyerekség,

Ó boldog Betlehem!

Lator László


Áhítat

Hűs víz csobog. A templom
ragyog a ritka ködben.

Felleg jön messziről.
Felegyenesednek a füvek.
Felleg jön, fehér, mint a gyolcs,
angyalok suhannak.

Ez az áhítat ideje,
névtelen alázat.

Harmat hull,
énekelnek a hegyek és a fák,
galamb száll, lélek madara.

Ez az áhítat ideje,
ez a titkos fény ideje.

Szemünk virág, szeretetünk
világít, mint a csillag.

Az ítélet nem enyém; a mérleg, a bárd

nem az én kezemben; ütni nem tanultam,

csak simogatni; éheztetni sem, csak etetni;

sebezni sem, csak sebesülni;

hódítani sem, csak kérni.

A gyilkos vérrel freccsent, én letörlöm;

ha gyalázol, arcom el nem fordul.

Kőfal nem vagyok, mely ütést, simítást

úgy mér, ahogy rája mérik;

agyag-út nem vagyok, mely lépést, forgást

úgy mér, ahogy rája mérik;

tűzforrás nem vagyok, mely testet és űrt

úgy mutat, ahogy eléje rémlik;

csak fészek: ahogy meleg, úgy melenget.

Ki dicsőségben látsz pompázni engem,

gondold el: nem tőlem való;

mint neked, egyetlen kincsem a könnyem,

fiam sebe végtelen birtokom

s e világ gyötrelme kaputlan kertem.

Ölemben az élet dús-lombú fája

s ha leszakadsz és lehullsz alája,

kötényembe markol erőszakos öklöd,

fejed rönkjét térdemre döntöd,

ne félj, vigyáz rád a csend, a könny, meg én.

(Weöres Sándor: Hetedik szimfónia - részlet)

Kányádi Sándor:


Isten háta mögött


üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok

sok dolga van a teremtônek
mindenkivel ô sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat

megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet

előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak

Puszta Sándor:

Bennünk fénylő csillag

sírásra görbült a szánk

amikor a legszebben akartunk énekelni

gyáva lett bennünk az öröm

ahogy boldogok akartunk lenni

induljunk szívünk dzsungelében

az embert megkeresni

a jóságot még ma

el kéne kezdeni

óh bennünk fénylő csillag

merj már megszületni

Jiri Wolker: Mikulás napján


Mikulás van, teljesül a kívánság,
utazom haza a gyorsvonattal,
szememmel szelem a tájat mint a sűrű tejeskását,

melyet cukorral s fahéjjal beszórtak teljesen,
újságról, villamosról, utcákról megfeledkezem
a szürke kupéban,
az emberek közt, kik elutaznak vagy megérkeznek,
hogy szívüknek igaza legyen.
A szent estén
vonatunk ablakba tett cipőcske lett.
Mikulás bácsi, ide is jöjj, ne feledd,
hogy e nyugtalan gyerekek is sokat várnak tőled.
Ők útjaikkal át akarják ölelni a földet,
és szándékaikkal az eget.
A hit szavát mondd nekik, s lelj vigasztalni szót,
s kérlek, tegyél piros almát és arany diót
ebbe a Prága-Bohumin vonatba,
s az egész világ vonatába.

(fordította: Eörsi István)

Rainer Maria Rilke:

ADVENT

Havat terel a szél az erdőn,

mint pehely-nyájat pásztora.

S néhány fenyő már érzi sejtőn,

miként lesz áldott-fényű fa,

és hallgatózik. Szűz utakra

feszül sok ága, tűhegye -

szelet fog - készül, nő magasba,

az egyetlen szent éj fele.

(Fodor András fordítása)

József Attila:

Isten

Dolgaim elől rejtegetlek

Istenem, én nagyon szeretlek.

Ha rikkancs volna mesterséged,

segítnék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,

segítnék akkor is mindennél.

A lovaidat is szeretném

szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva

szántanék is a nyomodba,

a szikre figyelnék, hogy ottan

a vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat,

én zavarnám a fele varjat.

S bármi efféle volna munkád,

velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,

vacsora után melléd ülnék,

pipámat egy kicsit elkérnéd,

s én hosszan, mindent elbeszélnék.

Ürögdi Ferenc:

Minden advent

Minden advent kegyelem:

vétkem jóvá tehetem.

Minden advent vigalom:

Isten Úr a viharon!

Minden advent érkezés:

átölel egy drága kéz!

Minden advent alkalom:

győzhetsz saját magadon!

Minden advent ítélet:

így kellene - s így élek!

Minden advent remegés:

Isten felé epedés!

Minden advent ima is:

Uram, fogadj be ma is!

Minden advent szeretet,

Betlehembe vezetett.

Köszönd meg hát a csodát:

a világ karácsonyát!