2009. december 24., csütörtök



Tóth Bálint: Egy kisfiú születésére

A lucfenyőn rigó fütyült
a hegyen pásztorcsillag ült,
s három nagyfülű csöpp szamár
hátán jött a háromkirály.
A villamos szépen megállt,
a rendőr hármat szalutált,
néztük a furcsa menetet,
a kalauz is nevetett.
A buszról kucsmás, nagysubás
fehérszakállú vén juhász
zökkent le, nyakában a kos,
övében fényes rézfokos,
bojtárja báránykát hozott,
és senki nem csodálkozott:
- Induljunk - mondták -, emberek,
látni a boldog kisdedet.
A küszöbön egy angyal ült.
- Még nem lehet!- szólt, s elrepült.
Fénylett helye, míg visszaszállt,
kaput, ajtót szélesre tárt,
s mentünk, hogy végre lássuk őt,
ki mindőnk örömére jött.
Testén fehérlő pólya volt,
jászol helyett csöpp ágya volt,
lehelte boci meg szamár,
- álltunk, mint ki csodára vár –
s hogy felmutatta Mária,
sírt, akár más emberfia.
Áldott, békés karácsonyt kívánok
minden kedves Olvasónak!
(ha ugyan még maradt itt valaki :)

2009. december 23., szerda

- e. e. cummings: (FÁCSKA)

fácska,
csendes karácsonyfácska,
oly kicsi vagy,
olyan, mint egy virágszál

a zöld erdőben ki talált rád,
s nagyon fájt-e eljönni onnan?
látod megvigasztallak,
mert oly jóillatú vagy

megcsókolom hűs kérgedet,
s átölellek szorosan és vigyázva,
mint az anyád,
csak ne félj

íme a díszek
mik egész éven át sötét dobozban alszanak,
s álmodják, hogy kiveszik őket, s szabad csillogniuk,
a gömbök, a piros és arany papírláncok, az angyalhaj szálai

emeld föl karocskáidat,
s mindezt neked adom, hogy viseld,
minden ujjadra jut egy gyűrű,
egy porcikád se lesz sötét vagy szomorú

ha majd tetőtől-talpig felöltöztél,
az ablakba állsz, hogy mindenki lásson,
s mennyire megcsodálnak!
ó, de te nagyon büszke leszel

és húgocskámmal kézen fogjuk egymást,
és fölnézve gyönyörű fánkra,
táncolunk és énekelünk
"Pásztorok, pásztorok'' -

fordította: Kálnoky László

2009. december 22., kedd


József Attila

KARÁCSONY

Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak,
de született egy ember,
meleg magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek,
az uccák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek,
csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
s az újszülött rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.

2009. december 21., hétfő

SÍK SÁNDOR:

Karácsonyi álom


Magyar karácsony fekete-fakója
És minden, ami mostani, múljon,
Száz pici gyertya gyújtatlan gyúljon,
Csillagos álom pelyhes takarója.
Álom, álom karácsonyi álom! –

Álom, álom… Betlehemben
Kicsike Jézus megszületett.
Szép Szűz Mária, egek ékessége,
Mi bűnös lelkünk egy édessége
Csókkal hajol a jászolka tövébe,
Kicsi Jézuskára rájanevet.
Édes kicsi Jézus, mindenlátó Jézus,
Ügyefogyott népre, ránk mosolyog
Csilló levegő-égben, boldog fényességben
Nekünk dalolnak angyali karok.

„Dicsőség, dicsőség mennyben az Istennek,
Békesség, békesség földön az embernek!”

Álom, álom… Kegyes kicsi Jézus,
Panaszkodjunk-e teneked?
Okos kicsi Jézus, igazlátó Jézus,
Hiszen te jól tudsz mindeneket!
S te, fényes szép angyalsereg,
A békességet is ismered!
A békesség – te jól tudod, – meleg cipő:
És édesanyja a bánsági búza.
A békesség a nagy hegyek nyugalma:
És homlokukat a Tátra koszorúzza.

A békesség egy csendes kicsi napsugár talán,
Amely a mély komoly vizek tükrén remeg:
De máshol még nem látják szegény magyar szemek,
Csak Pozsony ős Dunáján és Szent Anna taván,
A békesség a kassai harangszó,
S a székely falukon a pásztorok miséje
Kétszerte szent!… Dicsőség a magasban…
Kicsi Jézus, Tedd, hogy legyen békesség idelent!

Dicsőség, dicsőség a magasságoknak,
Békesség a földön, békesség, békesség
Szegény magyaroknak.

2009. december 20., vasárnap

Wass Albert:

Karácsonyi versek II.

II.

Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen,
mélyen ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel…!

Tagadjátok…? Restellitek…?
Elfordulnak fejeitek…?
Megvakultak szemeitek…?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek…?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek…?

Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!

Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.

2009. december 19., szombat


Szabolcska Mihály:

KARÁCSONY


Egy nap meg egy este
Minden esztendőben:
Szeretném, ha király
Lehetne belőlem!

Ha nem is, ha nem is
Valami sokáig:
Karácsony estétől
Karácsony napjáig.

Karácsony estéjén,
Hogyha csillag támad:
Kinyitnám aranyos
Gyöngyös palotámat.

Minden elhagyottat
Oda gyűjtögetnék,
Sápadozó árvát
Szárnyam alá vennék.

Ha koldus, ha bűnös:
Nagy birodalmamba'
Szerető szó nélkül
Senki sem maradna.

Könnyet ahol látnék:
El azt sem kerülném,
Szép selyem kendőmmel
Szépen letörülném!

... Karácsony estéjén
Minden esztendőben,
Szeretném, ha király
Lehetne belőlem!

2009. december 18., péntek

Johannes Tauler: Adventi ének


Terhétől roskadozva
egy hajó közeleg,
az örök Igét hozza,
az Isten-gyermeket.

A kis hajó közelget
a csendes áron át,
nagy kincset hoz, a mennynek
királyné-asszonyát.

Mária, ritka rózsa,
minden örömnek ág,
légy bűnünk tisztítója,
időtlen szép virág.

A hajó terhe drága;
halkan siklik tova.
Szeretet vitorlája,
Szentlélek árboca.

2009. december 17., csütörtök



Vas István:

Folytassuk!

Folytassuk csak azért is
Találunk még vigaszra
Hány szeretet szikrázik
Hány hű gyertyácska hamvad
A tűlevelű ágak
Között karácsonyolva
Hány gyertya csillagszóró
Utolsó lobbanását
Figyeljük évek óta
Mind fénylik a szemedben
Mert holtak közt az élőt
Hiábavaló keresni
A szeretet az út és
Az élet az igazság

2009. december 16., szerda

Szállást keres a Szent Család,
de senki sincs, ki helyet ád,
nincsen, aki befogadja Őt,
ki égnek s földnek ura.

Az idő is későre jár,
a madár is fészkére száll.
Csak a Szent Szűz jár hiába
Betlehemnek városába’.

Legalább ti, jó emberek,
fogadjátok e kisdedet!
Házatokba boldogság száll,
Ha betér az égi Király.

Ne sírj tovább, Szűz Mária,
ne menjetek ma máshova!
Szállásunkat mi megosztjuk,
a kis Jézust befogadjuk.

2009. december 15., kedd


Ó, szép fenyő, ó, jó fenyő, hűséges a te lombod!
Te zöld vagy nemcsak nyáron át,
de télen is, ha hó leszállt.
Ó, szép fenyő, ó, jó fenyő, hűséges a te lombod.

Ó, szép fenyő, ó, jó fenyő, nagyon tetszel te nékem.
Karácsonytájt oly érdemes
fa egy sincs, oly örvendetes.
Ó, szép fenyő, ó, jó fenyő, nagyon tetszel te nékem.


Ó, szép fenyő, ó, jó fenyő, ruhádtól hadd tanuljak!
Reményed és hűséged ád
erőt minden időkön át.
Ó, szép fenyő, ó, jó fenyő, ruhádtól hadd tanuljak!

2009. december 14., hétfő

Csanádi Imre:

Első hó köszöntő

Hó, hó, friss hó,
angyalváró,
gyöngyen hulló
gyöngyvirág-hó, -
csupasz bokrok
csipkézője,
fák fodros
fejkötője,
kerítések
keszkenője,
hegyek-völgyek
ünneplője.

2009. december 13., vasárnap

Bódás János:

A karácsonyi Jézushoz

Jézus, te is születtél,
Milyen fiú lehettél?
Verekedni szerettél?
Hát mosdani?... Vagy jobb voltál
minden földi gyereknél?

Hát zöld egrest ettél-e
egészséged vesztére?
Fáról sokszor estél-e?
Kék foltokkal rakva hányszor
értél haza estére?

Panasz is volt néha rád?
Ne szomorítson vád:
ha elszakadt a ruhád,
vagy valamit összetörtél,
kiporolt-e jó anyád?

Ó, te égi, tiszta fény,
követni mernélek én,
szakadékok peremén,
ha tudnám: te is így kezdted,
gyermekként, akárcsak én.

2009. december 12., szombat

Dsida Jenő:

KRISZTUS

Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase
tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen ragyogó kékszemûnek, ilyen jóllakottan
derûsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa.
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerû
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek
útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit
s gyötrõ aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Hangod fájó hullámokat kavart, mikor
a sok beszéd után rekedten újra
szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
sovány, széltõl-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két
parázsló szemedbõl sisteregve hullottak
borzas szakálladra az Isten könnyei -

2009. december 11., péntek


És a hegyen még egyszer visszanéztél
És megálltál és magasra emelted
Malasztos dús kezed.

És szólottál: Útravalónak
Szeges ostornak, örök ösztökének
Áldást hagyok neked:

Bélyeget írok nyugtalan szemedre,
Hogy bármit nézel, nézvén meg ne állhass,
Amíg a látás hozzámig nem ér.

És törvényt írok szomjazó fülednek
Hogy semmi hanggal meg ne békélj,
Míg ki nem hallod, hogy rólam beszél.

Futó lábadnak rendelést vetek,
Hogy menjen, menjen szerte-széjjel,
Föld ezer útján nappal-éjjel
Pihenhetetlen szenvedéllyel,
Míg el nem ér hozzám megint.

És két kezedre jelet égetek,
Hogy olthatatlan fájva fájjon
És mindig-mindig mélyebb mélyre vájjon,
Míg engemet ki nem tapint.

És szíveden élő parazsat gyújtok
Gyötrő és győzelmes jelül:
Legyen a lelked minden kinccsel terhes,
De tenmagadra addig rá ne lelhess,
Míg énbelőlem nem lesz újra teljes,
És tengerembe vissza nem merül.
(Sík Sándor: Áldás)

2009. december 10., csütörtök

Károlyi Amy:

Védőszent

Egy szent, egy szent kőlábakon,
és kőkezében kő-vödör.
Egy őszi napon azon kapom,
kőseprűvel követ söpör.

Egy Nepomuk, egy Flórián
idő morzsálta mosolya,
ki éjjel-nappal őrködik,
házunkból nem megy el soha.

És hó-özönből szabadít,
Ha állunkig is a fehér,
Kiás a hóból biztosan
Egy hó-kesztyű, egy kőtenyér.

2009. december 9., szerda

Reményik Sándor:


József, az ács, Istennel beszél


Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, - és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek... ha a szemébe tekintek,
Benne ragyognak a nap, a hold, a csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek...
Ez az ács-műhely... ezek a forgácsok...
Mit tehettem érte?... mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta a szakállamat.
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja...
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, - én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.




2009. december 8., kedd


Nagy Miklós:
MÁRIA-HIMNUSZ
SZENT BERNÁT AJKÁVAL

Éva tövis volt, Mária Te rózsa
Sorsunk árva ágán
Fehéren, pirosan mosolyogsz le róla.
Hófehér csoda volt drága szüzességed,
És az angyalszóra
Titokzatos tûzpír borított el Téged.
Liliomtestedbõl rózsa piros lángja
Csapott ki Szívednek,
Ó, örök Szeretet, legkedvesebb Lánya!
Csatakos utakon hófehér a lépted,
De kígyót taposva
Homlokod haragos drága pírban égett.
Rólad hófehér fény száll az angyalokra,
S gyógyító meleg pír
Bünösre, betegre, szegényre hajolva.
Ha fehér nem volnál, kék az ég sem lenne,
Ha piros nem volnál,
Csillagos nem lenne az ég végtelenje.
Éva bús tövis volt, Mária Te rózsa.
Temiattad néz ránk
Õsi mosolyával sorsunk Alkotója.

2009. december 7., hétfő

Az Élet egyetlen esély - vedd komolyan,
Az Élet szépség - csodáld meg,
Az Élet boldogság - ízleld meg,
Az Élet álom - tedd valósággá,
Az Élet kihívás - fogadd el,
Az Élet kötelesség - teljesítsd,
Az Élet játék - játszd,
Az Élet érték - vigyázz rá,
Az Élet vagyon - használd fel,
Az Élet szeretet - add át magad,
Az Élet titok - fejtsd meg,
Az Élet ígéret - teljesítsd,
Az Élet szomorúság - győzd le,
Az Élet dal - énekeld,
Az Élet küzdelem - harcold meg,
Az Élet kaland - vállald,
Az Élet jutalom - érdemeld ki,
Az Élet élet - éljed!

/Kalkuttai Teréz Anya: Az Élet himnusza/

2009. december 6., vasárnap

Babits Mihály: Az elbocsátott vad

Nem hiszek az Elrendelésben,
mert van szivemben akarat,
s tán ha kezem máskép legyintem,
a világ másfelé halad.
Mégis érzem, valaki néz rám,
visz, őriz, ezer baj között,
de nem hagy nyugton, bajt idéz rám,
mihelyt gőgömben renyhülök.

Ez a valaki tán az Isten
akitől bujni hasztalan.
Nem hiszek az Elrendelésben,
de van egy erős, ős uram.
Már gyermekül vermébe ejtett
s mint bölcs vadász gyenge vadat,
elbocsátott, de nem felejtett:
szabadon sem vagyok szabad.

Ily vadra, régi hercegeknek
szokásuk volt, mondják, jelet,
aranyos nyakörvet verettek,
hogy mindég ráismerjenek.
Igy hordom én is titkos örvét
annak aki e rengeteg
ölében elfogott, de önkényt
ujból elveszni engedett.

Azóta bolygok a viharban
vadmódra - de az ő jele,
erejének bélyege rajtam
hogy ne nyughassam nélküle
s mint szélcibált bogáncs amelyen
a szivárvány lába pihen,
illattal tellik: úgy betelljen
sóvárgással bogáncs-szivem.

Nem hiszek az Elrendelésben,
mert szabad vagyok: oly szabad,
mint a bolond bogáncs a szélben
vagy vad bozót között a vad.
«Vezessen Hozzád a szabadság!»
így kérem olykor aki vár,
mert nem annak kell az imádság,
ki Istent megtalálta már.

2009. december 5., szombat


Kozma László:


A Mikulás mosolya


Hogyha baj ér, bánat, szégyen,
Bízzál Myra püspökében.
Elhozza csillagos éjen
Ajándékát észrevétlen.

Cipődet ablakba tedd ki,
Kincseit szívedbe rejti,
Ahogy tette sokszor régen.
Megjön sűrű hóesésben.

Arcát senki meg ne lássa,
Rejti fehér nagy szakálla.
Találkozhatsz véle bárhol,
Megismered mosolyáról.

Kitől jót és szépet várhatsz,
Bizony Ő: a Mikulás az.
Csengettyűje szól a szánnak:
Itt volt, de már messze vágtat.

Hiszen gondja van, temérdek:
Kincsét osztja a reménynek.
Aranyszarvas, hogy repítse,
Megérkezzen minden szívbe.

Hogyha jól és szépen várod,
Magadban is megtalálod.
Nemcsak várni, hogy mit kapnál:
Az a legtöbb, ha te adtál.

A szívedben, hogyha érzed,
Készítsél valami szépet.
Rajzolj erdőt, végy festéket,
Ajkadon fakadjon ének.

Tanulj nótát, csoda-verset,
Dalait a szeretetnek.
Akit egész évben várnak,
Segítsél a Mikulásnak.

Ahol baj van, gond és bánat,
Oszd kincsét a kacagásnak.
Hogy minden arc felderüljön,
Sötét ágra harmat gyűljön,
Ezüst nyoma csengő szánnak:
Mosolya a Mikulásnak.

2009. december 4., péntek

Vörösmarty Mihály:


A szegény asszony könyve



Egy szegény nő, Isten látja,
Nincs a földön egy barátja,
Agg, szegény és gyámolatlan,
Ül magán a csendes lakban.
Gyásza nincsen, gyásza rég volt,
Még midőn jó férje megholt;
De ruhája mégis gyászol:
Szíve fél a tarkaságtól.
Dolga nincs, hogy volna dolga?
Kis ebédhez nem kell szolga.
S az ebédnél nincs vendége,
Csak a múlt idők emléke.
Aki maga néz a tálba,
Azt az étel nem táplálja:
Több annak a gondolatja,
Mint amennyi jó falatja.
Gondol vissza és előre
A sok jó és bal időre.
S félig étel, félig bánat:
Mindkettőbe belefárad.


Hejh, nem így volt hajdanában,
Míg nem járt özvegyruhában:
Tele kamra, tele pince
S mindig kézben a kilincse,
És szegénynek és boldognak
Udvar és ház nyitva voltak.
Vendéget nem kelle kérni:
Önként szoktak ők betérni,
Víz' dicsérni, bor' fecsélni,
És a gazdát nem kímélni.
A szegény, kit Isten küldött,
Ide gyakran beköszöntött,
És azon mit innen elvitt,
Lelkében nem tört meg a hit:
Nem hideg pénz, hideg arcok,
Eleség volt az ajándok.
És ha néha úgy történék,
Bár nagy ritkán, nem jött vendég,
Akkor sem lön üres a ház,
Bőven volt az istenáldás:
Jobbra, balra a sok gyermek
Játszottak és verekedtek,
S gondjaiért az anyának
Sok bajt, örömet adának.


Hajh azóta csak bút látott,
Hogy a gazda sírba szállott:
Gyermekei szétfutottak
Napkeletnek, napnyugotnak,
S a szegény nő elhagyatva
Úgy maradt, mint a szedett fa.


Az idő jár, s ő csak megvan,
Hol reményben, hol bánatban,
Szűken teng kis vagyonábul,
És ha néha sorsa fordul,
Gazdálkodni még most sem tud,
Ha neki van, másnak is jut:
Jobb időkből rossz szokása,
Hogy a könnyeket ne lássa,
Megfelezni kis kamráját,
S maga gyakran szükséget lát.


Most ott ül az asztal mellett,
Imakönyvében keresget.
Könyvét hívják Rózsáskertnek,
Melyben szent rózsák teremnek.
Régi, jó, de kopott jószág,
Melyet még csak a barátság
S egypár ernyedt szál tart össze,
Oly igen meg van viselve.
S ím kopognak, és köhentve
Az öreg jó Sára lép be:
"Isten áldja meg, nagyasszony!
Most ugyan csak legjobb itthon.
Jó, hogy ilyenkor ki nem jár,
Majd elvesztem, oly nagy a sár."
"Hát mi jót hoz, Sára néni?"
"Istenem! bár tudnék hozni.
Egy kéréssel jöttem volna,
Ha miatta meg nem szólna.
Oly nehéz most a szegénynek,
Tán jobb volna, ha nem élnek.
Imádságos könyvet kérnék,
Higgye meg, most oly jólesnék.
Mert hiszen ha már az ember
Szépszerint jóllakni sem mer,
Már ha szűken él kenyérrel,
Éljen Isten Igéjével,
Így legalább árva lelkünk
Az imádság tartja bennünk.
Itt, tudom, van heverőben:
Adjon az Isten nevében."


"Jó asszony, felelt az özvegy,
Könyvem nincs több,
csak ez az egy,
De ha már úgy megkivánta,
És ettől függ boldogsága,
Vegye egy felét jó névvel,
Én beérem más felével."
S fele ide, fele oda,
Könyvét kétfelé osztotta.


Most a két jó öregasszony,
Hogy semmi jót ne mulasszon,
Fél könyvből, de nem fél szívvel,
Imádkoznak este, reggel,
S ha van Isten mennyországban,
Nem imádkoznak hiában.

2009. december 3., csütörtök

Prohászka Ottokár: Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike
De nem azért, hogy visszatartson téged
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked az Istennel találkozott,
Utadba minden kő áldást hozott.


2009. december 2., szerda


Puszta Sándor:

F O H Á S Z


pitymall mielőtt pirkad
gondolhassak valami szépet

mielőtt lemegy a nap
tehessek valami jót

2009. december 1., kedd

Kerekes Károly O. Cist.


Szeresd a csendet!

Szeresd a csendet,
a szűzi csendben Istennel találkozol,
s kigyullad benned
egy tiszta láng, mely fájó szívedig hatol.

Imádkozz akkor,
s meglátod, kinyílik, ami addig zárva volt,
mint alkonyatkor
szép estikénk, mely napközben már haldokolt.

Imádkozz csendben,
s a béke, melyről lelked vágyva álmodik,
egy harmatcseppben
szívedre hull és életed megváltozik.

Oly szép az élet!
Az éjszakáimért is áldott légy, Uram,
nemcsak napfényed,
a sötéted is hozzád vezető utam.

Indít a lelked,
hogy elmondjam, szívem ma mit dalol:
Szeresd a csendet...
Istennel s önmagaddal is csak így találkozol.


2009. november 30., hétfő

Váci Mihály: Eső a homokra
(részlet)


"... élni: - szeretni, hinni a világot;
tenni valamit, mivel besugárzod;
melegítni: - telet a gyertya lángja;
szelidítni: - aszályt a szik virága;
rázni a világot: - szellő az erdőt;
kérlelve bíztatni: - karsztot a felhők;
lázadni: - úgy, hogy magadat naponta
feláldozod, ha mégoly kis dologra;
ellenszegülni: másképp nem?- parányi
toporzékoló ügy nyergébe szállni,
osztani magad: - hogy így sokasodjál;
kicsikhez hajolni:- hogy magasodjál;
hallgatni őket, hogy tudd a világot;
róluk beszélni, ha szólsz a világhoz.

Széjjel szóródni - eső a homokra -
sivatagnyi reménytelen dologra
s ha nyár se lesz tőled - s a táj se zöldebb:
- kutakká gyűjt a mély: - soká isznak belőled!"

2009. november 29., vasárnap


Hullassatok, egek,
csillogó harmatot!
Jöjj el, ó Jézusom,
búban elhervadok!


Nyílj meg, alvó mező,
teremd meg üdvömet!
Jöjj el, ó Jézusom,
üdvözíts engemet!


Mézzel csorduljatok,
álmodó hegyfalak!
Jöjj el, ó Jézusom,
szóra nyisd ajkadat!


Holdasszemű leány,
hozd el őt, Mária!
Jöjj el, ó Jézusom,
Betlehem csillaga!

(Szedő Dénes OFM)

2009. november 28., szombat

Egy elválasztó bejegyzés a két év közé